2014. június hónap bejegyzései

A Casino városfejlesztési kerekasztalsorozat záró fóruma

Egy éves közösségi tervezési munkát valósítottunk meg Budafok belvárosának jövőjére vonatkozóan. Ezt a munkát foglalta keretbe a 2014. június 26-án csütörtökön, a Soós István Borászati Szakközépiskolában megtartott Záró Vezetői Városfejlesztési Kerekasztal.

Bővebben…

Nagy érdeklődés és aktivitás jellemezte
a június 18-i lakossági konzultációt

A közösségi tervezési projekt egyik záró eseményeként a helyben élőket, érintetteket kívántuk megszólítani, véleményüket kikérni. A Kossuth Lajos utca, Mária Terézia, u. Játék, Pécsi utca teljeskörűen, a Leányka utca, és a kapcsolódó kisebb utcák, Kölcsey, Magdolna utca lakói, és intézményei, vállalkozásai kaptak meghívót. Az este folyamán mintegy hatvan fő jelent meg és fejtette ki véleményét. 

Bővebben…

A tavaszi diák SzÉpítészek makettjei a volt mozi
melléképületében

A Közösségi Tervezés Budafokon című Casino projekt keretében kiállítás nyílt a volt Budafok mozi melléképületében, a korábbi biztosító, autószalon, üveges oldalfalai mentén, a tavaszi SzÉpítészek, diák ötlet program és fórum makettjeiből, öröm bánat térképeiből.
Collage_honlap

 

A tavaszi fórumról a beszámoló itt olvasható! 

diaklogo

A Budapesti Közlekedési Központ válaszolt
a Casino megkeresésére

Somodi László közlekedésszervezési és fejlesztési vezérigazgató-helyettes itt olvasható részletes válaszában tájékoztatást adott arról a három fő változatról, amelyet a XXII. kerülettel egyeztetett elképzelésnek megfelelően vizsgál a BKK a Kossuth Lajos utca és a Mária Terézia utca jelenlegi funkciójának átgondolására vonatkozó önkormányzati igény szerint.

Mészáros Péter, a Casino elnöke ez év április 23-án kelt (a helyi vállalkozások és üzletek képviselői által is aláírt) levelében – hivatkozva a budafoki belváros rekonstrukcióját figyelemmel kísérő civil kezdeményezéskre – tájékoztatja a kerület és a BKK vezetését, hogy a kerekasztalok során egyértelműen megfogalmazódott, hogy a Mária Terézia utca kétirányúsítása, forgalomterhelésének megnövelése nem tekinthető csupán közlekedésszervezési kérdésnek. Ez a szerkezetátalakítás alapvetően határozza meg a belváros következő többévtizedes szerepkörét, betöltendő funkcióit. A Mária Terézia utca kétirányúsítása csak a Vágóhíd utca és Duna utca közötti nyomvonal teljes szakaszának koncepcionális döntéseivel egységesen értelmezhető. Az érintett lakosok nem tartják szerencsésnek a belvárost egy Mária Terézia utcai ún. tranzit tengellyel kettévágni, míg a vállalkozások képviselői a csillapított Kossuth Lajos utca megközelítését, áru ellátását is bizonytalannak érzik. Komplexebb közlekedés és várostervezési megközelítést igényelnek, így a tranzit forgalom távol tartását a belvárostól, a Pécsi utca, Duna utca, ill. a Vágóhíd u. 6-os út nyomvonalakon. Markánsabb szerepet kellene szánjunk a vasútnak, az itt lévő két, kétvágányú vonalnak, és erőteljesebben kellene támogatnunk a kerékpáros közlekedést.

A Mária Terézia utca kétirányúsítása a kisvárosias belvárosi jelleget tovább gyengíti, a Mária Terézia utcától a Duna felé eső parkokat, közterületeket elvágja a történelmi városmagtól. A Kossuth Lajos utca forgalomcsillapítása pedig a szolgáltató funkció gyengülését, üzletek bezárását vonhatja maga után.