2016. június hónap bejegyzései

Séta a Haggenmacher udvarban – ArtQuarter

2016. június 14.

P1030266Városi sétáink körében ismét aktuálissá vált a Haggenmacher udvar – ma már inkább ArtQuarter – meglátogatása. Ismeretes, hogy az egykori Haggenmacher sörgyári területet , ingatlan együttest, Bartesch úr a 2000-es évek elején vette meg, előbb a Fox Autorent működött itt, majd elindultak a máig tartó fejlesztési, rehabilitációs folyamatok. Öt éve, a rekonstrukciók beindulása után jártunk itt, amikor a Nagytétényi út felőli épület felújítása megtörtént, és belakása elkezdődött, galériákkal, vállalkozásokkal. Később itt rendeztük a Promontor tricentenáriumi ulmi vándorkiállítást, majd városrehabilitációs, városépítési kerekasztalokat tartottunk. Bővebben…

Urbitális séta a Duna parton

P1030188A hagyományos Urbitális Majálishoz kapcsolódva idén is megtartottuk sétánkat a Duna parton, ezúttal észak, a Hunyadi sziget felé haladva. Gergely Attila botanikus kalauzolta a megjelenteket, a Lovasklub bázisától indulva. A magas vízállás mellett az ártéri erdő felső zónájába tudtunk lemenni a hídfő előtt, itt jól érzékelhető a felső, több évtizedes ősfákból álló ligeterdő, mely elvileg erdészeti kezelésben van, jelentős aljnövényzettel, cserje zónával, és alakuló szőlő liánokkal, hatalmas madárvilággal. Az alsó zónában, most vízben állva van a fiatalabb, az utóbbi 25 évben keletkezett ártéri erdő, a korabeli hídépítés és partrendezés után kialakulva.

A híd és a yacht klub után a Hárosi öbölben folytattuk, itt a fekete és fehér nyárak mellett sokféle fa és cserje faj jelenik meg, a füzesek pedig a tartósabban víz alatti területeken tartanak ki. A horgásztelep mentén erőteljesebb az emberi beavatkozás, parti feltöltések, kotrások, előkerti terjeszkedés. A telep végétől, a falemez művek menti zónában a partoldali cserjésben haladtunk, ameddig lehetett, a Hunyadi sziget magasságáig, de tovább nem lehetett eljutni, az elmúlt évben bedőlt fák miatt nem voltak ösvények, csapások sem. Így a horgásztelepen át visszasétáltunk a Lovasklubhoz. Érdekes, hogy számos helyi érdeklődő, megjelent számára, még mindig újdonságot jelentenek ezek az értékek, helyi séta vagy túra lehetőségek.