Az új évben is folytatjuk programjainkat

Budafok_kozossegi_terv_logo
Az új évben is folytatjuk programjainkat, melyeknek nyár végéig keretet ad a Közösségi tervezés Budafokon című, a Norvég Civil Támogatási Alap keretében támogatott projektünk.

A következő hónapok főbb programjai:

–      A közösségi tervezési projekt keretében a közeljövőben általános és középiskolai tanulóinknak pályázatot írunk ki, “Hogyan képzelem el Budafok belvárosát a közeljövőben” címmel, az elkészült alkotásokból vándorkiállítás, és öröm- és bánattérkép készül majd a tavasz folyamán.
–      A városfejlesztési kerekasztalok sorában folytatjuk a decemberi, a kerület értékeinek megjelenése a belvárosban, művészet, kultúra és közösség, a volt mozi épület hasznosítása, című beszélgetésünket, elsősorban a Könyvtárbeli rendezvény résztvevőivel, hozzászólóival, január 21-én este 6-tól a Haggenmacher udvarban.
–      Február 6-án a belvárosi zöld tengely és a piac, ill. a jelenlegi piac helyén létesülő közösségi tér kérdését tekintjük át a tervezővel, szakértőinkkel, a Teleki téri közösség tervezési projekt tapasztalataira is kitekintve. Helye az evangélikus gyülekezeti terem, Játék u. 16. du 5 órától.
–      Február 18-án az Oroszlános udvar és a kastélyok térsége helyzetét, lehetőségeit vitatjuk meg, helytörténészeink, és más korábbi projektek tapasztalatait számba véve, pl. a TRAFÓ történetét.
–      Márciusban két ütemben a Kossuth Lajos utcai csillapítás és rekultiváció kérdéseit beszéljük meg, előbb az érintett vállalkozókkal, majd a remélhetően beinduló közlekedés tervezés kapcsán a BKK képviselőivel, a helyben lakókat is meghívva.
–      A projekt tekintetében május, június folyamán tervezünk egy záró, vezetői kerekasztalt, amikorra szakértői anyagaink is elkészülnek.

További tervezett programok:

–         Áprilisban tervezzük a köztünk élő művészek sorozatban Kanyó Ferenc fotográfus estjét a György villában.
–         Májusban, 17. vagy 18-án tervezzük a Hajómolnárok Ünnepét, összekötve az Urbitális Majálissal, a Budafoki kikötőben és a nagytétényi Duna parton.

Szeretettel látjuk az érdeklődőket eseményeinken! Figyelje az egyéb programokról, kiállításokról szóló ajánlásainkat honlapunkon: www.promontoriumcasino.hu.

Várjuk tagjaink közé a köz-ért tenni akarókat. Havi tagdíj: 500 Ft, amely bankszámlánkra is utalható (11722003-20156543), ill. annak befizetésére a programok alkalmával is sort keríthetünk. Működési költségeink tekintetében Önökre, tagjainkra vagyunk utalva, miután egy-egy projekt támogatáson túl más, működési jellegű támogatást évek óta nem kapunk. Itt jelezzük, hogy egyesületünk még a nyár folyamán elnyerte az új civil törvény szerinti közhasznúsági besorolást.

Tisztelettel:

az elnökség tagjai – Diebel Dietrich, Döbrönte Katalin, Farkas Balázs, Kalmár Béla, Schütt Margit, Szántó Tamás – nevében is,

Mészáros Péter

elnök