Budafok Belváros diákszemmel
SzÉpítészek vitaest és programbemutató
Beszámoló

Budafok_kozossegi_terv_logo diaklogo
A programra (Beharangozó az epiteszforum.hu portálon) a Budai Nagy Antal Gimnázium dísztermében került sor. Mintegy ötven diák és tanáraik jelent meg, ott volt Németh Zoltán országgyűlési képviselő, Karsay Ferenc alpolgármester, a Casino számos tagja, és helyi építészek.

Döbrönte Katalin a projekt vezetője ismertette a nap programját. Az első részben a négy iskola három-három makettjét mutatták be a készítő gyerekek, majd csoportonként feladatokat kaptak, egy-egy vitatéma feldolgozására és rövid előadására. Végül a gimnazisták moderált vitájára, érvelésére került sor, amire a jelen lévő „Bölcsek Tanácsa”, építészek, helyi vezetők, Casino tagok reflektáltak.

tamogatok_web

A makettek bemutatásánál iskolánként három, esetenként négy csoport mutatta be munkáit, melyek egy-egy belvárosi területrésszel foglalkoztak, a tízéves, negyedikes korosztálytól a gimnazistákig bezárólag. Megfogalmazták azokat a javaslatokat, prioritásokat, melyek az ő szempontjukból fontosak lehetnének a belváros rendezése során. Néhány elem ezekből:

Első helyre tették ennek a korosztálynak a mozgását támogató felszereléseket, gördeszka, BMX-pálya formájában. Emellett nem felejtették el a fiatalabb és idősebb korosztály igényeit, amit csúszdával és padokkal igyekeztek kielégíteni. A második helyre a ma megoldatlan WC-mosdó helyzet került, amit több helyen még álcázni is próbáltak. A harmadik helyen szerepelt a szoborhiány, amit lószoborral igyekeztek orvosolni, ami általános tetszést váltott ki még a szakértők körében is. A vízfelület hiánya sok terven szerepelt. Ezt általában szökőkút formájában ábrázolták, de kisebb tavat is bemutattak. Hiányolták a frissítési lehetőségeket, azaz a fagyizót és a palacsinta árusító helyet. A korosztály mozgás igényeihez tartozik a futópálya is, amit versenypályaként, körfutópályaként vagy hosszabb útszakaszként is ki lehetne alakítani. Több terv foglalkozott az üresen álló mozi épülettel. Kirajzolódott az igény a fitness-center kialakítására, amit büfé-fagylaltozóval és téli kerttel lehetne kiegészíteni. Néhány javaslat foglalkozott a megoldatlan kutyafuttatással, és erre külön pályát vagy sarkot alakítanának ki. Több helyen említették a vendéglátás hiányát kávézó és étterem formájában.

Izgalmas motívumként jelent meg néhány maketten a borvárost jelképező szőlőmotívum, amit a parkokban jelzésértékű szőlőültetéssel, vagy egyes épületeken szőlőmotívum megjelenítésével gondoltak megvalósítani. Az egyik munkán a mozi tetejére elképzelt terasz – pihenő kialakítását láthattuk. A gyerekek többségében a parkokkal, azok között is főleg a Szent István parkkal foglalkoztak, de megjelent néhány munkában a jelenlegi piac területe, a Kossuth Lajos utcai fabódé elbontását követően keletkezett közterületi rész és a mozi épület is. A diákok munkájából kirajzolódott, hogy a középiskolások számára teljes mértékben hiányzik a belvárosból a számukra alternatívákat kívánó találkozóhely, de a nagyobb iskolások is nehezen találják meg az őket hívogató helyeket.

A második részben a csoportok feladatokat, kérdéseket kaptak, melyekre rövid felkészülés után reflektálhattak.

ÖTLETEK A SZEREPJÁTÉKBÓL

  • Nepomuki szobor parkja kevésbé szemetes és füvesebb, virágosabb.
  • Görkoripálya a Duna mentén, sok ülőhellyel, sok zöld növénnyel.
  • A városhatáron „Budafok borváros” tábla, erre utaló szimbólumok (szőlő stb.)
  • Duna-parton borkóstoló helyek, információs táblák, zajvédő falakon a borászattal kapcsolatos képek
  • Kültéri színpad és kiállító paravánok
  • Mozit felújítani és működtetni, időszakos kiállításoknak helyet adni az előtérben
  • Szebb Duna-part, szórakozóhellyel
  • Mozi helyén palacsintázó, közösségi hely
  • Játszótér nagyoknak, szabadtéri „edzőterem”
  • Bicikliút – ami a boltok felé is vezeti a látogatókat
  • Forgalmas utakat el lehessen kerülni, legyenek ezeket elkerülő gyalogos útvonalak
  • Olyan játszótér, ahol iskola után mozogni is lehet, gördeszka/BMX-pálya
  • Virágos, esőtől védett buszmegállók

A harmadik részben Sain Mátyás, a Közösség Fejlesztők Egyesülete képviselője moderálásával, elsősorban a gimnazistákat célozva, két körkérdés körül folyt vélemény, javaslat gyűjtés, így, mit hiányol a belvárosból, mi az, amit javasol létrehozni, fejleszteni, ami ide vonzaná őt és korosztályát. Ennek konklúziója:

–   kerékpárral szeretek iskolába járni, kerékpárút hálózat épüljön ki jobban a belvárosban

–   leülni beszélgetni, sok pad és park

–   egy jó park: sok virág, fa, legyen fedett rész, kis pavilon

–   több zöld terület, nagyobb kiterjedésű parkok

–   meglévő parkban nincs esőbeálló, nincs elég pad

–   egyik parkból nem mindig lehet átjutni másikba, sokszor koszos, nagy a fű, ami akadályozza a használatot

–   kevés hely van a nagyobbaknak, játszóterek kicsiknek szólnak, nagyobbak ezt már nem tudják használni

–   hiányzik gördeszka, bmx, foci, kosárlabda

–   hiányzanak kis tavak

–   piac helyén legyen park, ott tó, télen jégkorcsolya

–   kevés a kulturált mosdó, játszótér is lehetne több

–   játszóterek mellett nincs fagyizó, büfé, ahol le is lehet ülni

–   sportlétesítményt szeretnénk a mozi épületébe

–   elérhető színház, pl. mozi épületébe

–   kevesebb buszjárat  kellene, és több növény

–   túl nagy a busz kipufogógáza, rossz a levegő

–   futóhely, szabadtéri futópálya hiányzik, futóösvények, szabadtéri edzőterem

–   szórakozásra alkalmas híd, körülötte virágok

–   nehéz lejutni a Duna partra, például jó lenne egy gyalogos híd a vasút felett,

Az értékelésekben a ”Bölcsek Tanácsa” részéről Csizmár Gyula helyi építész, a Tervtanács tagja, Janzsó János, aki korábban két cikluson át az önkormányzat városfejlesztési bizottságát vezette, és Karsay Ferenc alpolgármester reflektált, értékelte a válaszokat, a javaslatokat és a maketteket.

Darvas Kata tanárnő köszönte meg a diákok és felkészítő tanáraik munkáját, ajándékokkal, a csapatoknak tortákkal. A makettek kiállítás formájában egy darabig ott maradnak az iskolában, majd megpróbáljuk azokat a volt mozi melletti üveges falú egykori autószalonban elhelyezni, a többi anyagot pedig dokumentálni, digitalizálni.

Melléklet: a csoportok véleményaloktásához kiosztott szerepek

Iskolaigazgató vagyok. Mindennapos testnevelést kell tartani az iskolában, de nincs elég tornaterem és nincs elég sportpálya az iskolában. Forgalmas helyen van az iskola, fontos lenne, hogy sok zöld hely, park legyen, ahova ki lehet menni. Sokszor kivinnénk a gyerekeket a parkba egy-egy környezetórán, technika órán, ha rendezett parkok lennének az iskola környékén.

Nagymama vagyok, és van két kisunokám. Szeretem, ha sokat vannak a levegőn, szeretek velük sétálni, hogy sokat legyenek friss levegőn. Kerülöm a nagyforgalmú helyeket. Idős vagyok, szeretek megpihenni, leülni. Szeretek parkokon átsétálni, meg megállni, megnézni a fákat, virágokat. Szeretem, ha a parkok nincsenek lekövezve, jó, ha minél kevesebbet kell a forgalmas utak mentén gyalogolni. Busszal, villamossal utazom, fontos, hogy a megálló is szépen, rendezetten nézzen ki.

Általános iskolába járok. Apa reggel elhoz, de a reggelimet egyedül veszem meg a pékségben. Délután egyedül megyek haza. Szüleim szeretnék, ha kerülni tudnám a nagyon forgalmas utakat. Sokat sportolok, jó lenne, ha nem kellene messze mennem, hanem az iskola közelében is tudnék sportolni. De szeretem azokat a játszótereket is, ahol suli után a haverokkal kicsit mozogni tudunk.

Festőművész szeretnék lenni, az apukám is az. A sok szép festményt szeretném minél több embernek megmutatni, de ehhez kellene több kiállítóhely, pl. a mozi épületében. Sok művész barátja van, akik zenészek, szobrászok, nekik is fontos lenne előadóhelyet biztosítani. Ahhoz, hogy sok ötletem legyen, szeretek sokat szép környezetben lenni, sétálgatni. Ehhez most a belvárosban kevés hely van, de lenne néhány ötletem, milyen helyet szeretnék. A zenészek, színészek szívesen szerepelnek szabadtéri színpadon, de most nincs ilyen a városban.

Középiskolás vagyok, egyedül szervezem a napjaim. Nem nagyon tudunk a barátaimmal hova menni a belvárosban, de szívesen ülnénk be sokszor dumálni valahova. Szórakozni is szívesen járnánk a közelbe, hogy este utána könnyű legyen hazajutni. Délután ha csatangolunk, jó lenne megenni egy hotdogot, vagy palacsintát. Ha lennének olyan helyek, leülnénk a parkokban. Bicajjal is sokat járok, jó lenne a belvárosban minél több bicajossal és minél kevesebb autóssal találkozni. Szeretnénk többet lejárni a Duna-partra is.

Borász vagyok, van egy pincém. Sok pince van Budafokon, de akik nem ismerik a várost, lehet, hogy észre sem veszik a pincéket. Fontos lenne, hogy a belvárosban is legyenek olyan jelek, amire a szőlőre és borra utalnak. Sok ötlet lehet, pl. ha a Tóth József utcától sétálunk vagy bicajozunk, lehetne szőlőlugas a panelek között. De lehetne a felújított mozi épületen is valamilyen díszítés. Vagy borászati játékok a nagy játszótéren. Fontos, hogy sokan jöjjenek a városba, és betérjenek borkóstolóra, és fontos, hogy ennek kialakuljon a szokása.

Családapa vagyok. Hétközben sokat dolgozom, későn érek haza. Azért szeretem a kerületet, mert kisvárosias, az emberek ismerik egymást. Csak nem nagyon van hol találkozni. Szívesen mennék a belvárosba, de olyan rendezetlen. Sok park van, de nincs kedvem bennük most sétálni. Széppé kellene őket tenni. Szeretek a családommal biciklizni, gyerekeim szeretnek görkorizni. A Kopaszi gátra szoktunk menni, de jó lenne néha, ha nem kellene olyan messzire mennünk.

Virágboltom van. Az a fontos nekem, hogy sokan jöjjenek a belvárosba, mert akkor hozzám is bejönnek. Sokan autóval jönnek, leparkolnak, vásárolnak. De sokan bicajoznak. Szebbé kellene tenni a parkokat, hogy többen jöjjenek.

Éttermet nyitnék valahol a belvárosban, egy olyat, ahova hangverseny, kiállítás után eljöhetnek az emberek, aminek kerthelyisége van, de a Duna parton is nyitnék egy csárdát. Nehéz Budafokon éttermet nyitni, mert kevesen jönnek a belvárosba. Ahhoz kellene néhány program is, amire sok ember eljön. Az Oroszlános udvarban, a kastélyokban jó lenne olyan programokat szervezni, amit sokan látogatnak (van ötleted?).

Egy hozzászólás a(z) “Budafok Belváros diákszemmel
SzÉpítészek vitaest és programbemutató
Beszámoló
” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Budafok Belváros diákszemmel – SzÉpítészek; vitaest és programbemutató | xxii.hu/hirek

Hozzászólások lezárva.