Belvárosi rekonstrukció kategória bejegyzései

Ez a kategória tulajdonképpen a városfejlesztés főkategória alatt kellene, hogy legyen, de struktúrális okokból önállóan szerepel azért, hogy az ebbe sorolt bejegyzések/postok csoportosítva a Budafok-Tétény főmenü alatti “Belvárosi rekonstrukció” almenüben is megjelenhessenek .

Városépítési séta, 2017. június 6.

A Casino városi sétái körében ezúttal Budafok belvárosában néztünk körül, megpróbáltuk összegezni, mi történt a Casino három év előtti közösségi tervezési projektje óta. Csizmár Gyula Ybl díjas építésszel, tervtanácsunk tagjával sétáltunk.  Bővebben…

Esettanulmány a Corvinuson a budafoki belvárosi projektről

corvinus_esettanulmanyA Corvinus Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kar Településépítészeti Tanszéke meghívására 2015. november 23-án Mészáros Péter osztotta meg a településmérnök (MSc) és tájépítész MA-s hallgatókkal a Budafok belvárosi közösségi tervezési projekt során keletkezett ismereteket, tapasztalatokat, különös tekintettel a települési érdekvédelem szempontjaira.

Az előadás prezentációja itt elérhető.

Zöld folyosó séta

A Budafok belváros rekonstrukcióját elősegíteni hivatott, Közösségi tervezéssel Budafok belvárosa megújulásért, projektünk utó eseményei egyikeként tartottuk a sétát, a belvárosi zöld zóna, elsősorban a parkok zöldterület hálózata lehetőségei, helyzete áttekintésére, Casino tagok, civilek, és szakemberek részvételével.

A Szent István térről induló sétán megjelent egyebek mellett Gerzsenyi Judit, építész, tájépítész Budaörsről, aki külső szemmel tekintett a helyzetre, itt volt Csizmár Gyula tervtanácsi tag, Kovács Dénes építész, Garbóci László helytörténész, és többen mások. Bővebben…

A Savoyai térről a Borvárosig a Hegyfok sétányon át

Nagy érdeklődés kísérte a Casino által szervezett március 24-i programot,
amelyen Garbóci László helytörténész vezetésével a résztvevők végigsétáltak
Hegyfok sétány meglévő, ill. kiépítendő elemein.

 

Bővebben…

A tavaszi időszakban folytatjuk programjainkat.

Kedves Barátaink!

A tavaszi időszakban folytatjuk programjainkat. A Budafok belvárosi közösségi tervezési projekt utó eseményeiként tervezünk sétákat és beszélgetéseket:

  • Március 24-én kedden du. 16.30-tól a belvárost felülről övező Hegyfok sétányt tekintjük és járjuk végig közösen, mellyel a projekt anyagaiban is több helyen foglalkoztunk. Találkozunk a Savoyai téren a Szt.Lipót templom előtt, majd végigsétálunk a Hegyfok sétány meglévő, ill. kiépítendő elemein, egészen a Sörház utcáig, utána beülünk a Tomosdokkba, és megbeszéljük a tapasztaltakat, a továbblépés lehetőségeit. Velünk lesz Garbóci László helytörténészünk is, aki segít a múltban, és a látottakban való eligazodásban.

  • Április 21-én kedd este 6-tól, a Törley Zsolnay csarnokában – Anna u. 5-7. – a Közöttünk élnek sorozat keretében, ezúttal Baráth Hajnal gobelin művész estjét tartjuk. A beszélgetés mellett vetített anyagon keresztül tekintjük át eddigi munkásságát. Beszélgető partnere, méltatója Kaintz Regina ötvösművész, az ARTÉR Egyesület egyik alapítója lesz.

  • A projekt séták körében tervezünk egy tavaszi délutáni sétát a belvárosi zöld folyosó áttekintésére, majd beszélgetéssel egy Budafok belvárosi helyszínen.

  • A Hajómolnárok Ünnepe keretében ebben az évben buszos kiruccanást tervezünk Ráckevére, a hajómalom meglátogatására, és további ráckevei programokra, ennek tervezett időpontja május 16. szombat. Ennek pontosításával és a programmal majd még jelentkezünk.

  • Idén is megtartjuk az Urbitális Majálist a Duna parton, sétákkal, lovasprogramokkal, s más eseményekkel.

Szeretettel látjuk az érdeklődőket eseményeinken! Figyelje az egyéb programokról, kiállításokról szóló ajánlásainkat honlapunkon: www.promontoriumcasino.hu.

Várjuk tagjaink közé a köz-ért tenni akarókat. Havi tagdíj: 500 Ft, amely bankszámlánkra is utalható (11722003-20156543), ill. annak befizetésére a programok alkalmával is sort keríthetünk. Működési költségeink tekintetében elsősorban Önökre, tagjainkra vagyunk utalva. Itt jelezzük, hogy egyesületünk még az elmúlt év folyamán elnyerte az új civil törvény szerinti közhasznúsági besorolást.

Tisztelettel:

az elnökség tagjai – Diebel Dietrich, Döbrönte Katalin, Kalmár Béla, Schütt Margit, Szántó Tamás – nevében is,

Mészáros Péter
elnök

Gratulálunk Pálfy Sándornak!

Palfy_primissima_v2A Magyar építészet és építőművészet kategóriában PÁLFY SÁNDOR építész, urbanista nyerte a 2014. évi Prima Primissima díjat.
Palfy_lakossagi-1A Budafok múltját, jelenét, jövőjét támogató figyelemmel kísérők számára külön is öröm ez a hír. A kortárs magyar építészetre építészként, urbanistaként, egyetemi tanárként is nagy hatással bíró Pálfy Sándorhoz kötődik a Budafok Városközpontjának rendezésére kiírt 1992-es pályázat nyertes munkája. A Casino felkérésére Pálfy Sándor tavaly örömmel kapcsolódott be Budafok belvárosa közösségi tervezési folyamatába is. Anyagaival, személyes jelenlétével, közreműködésével erős támogatást nyújtott.  A projekt zárókiadványának fő helyén szereplő alábbi sorai mindannyiunk számára egyfajta szemléleti fogódzót, iránytűt kínálnak:

„Budafok belvárosának jövője az őt alakítók és lakók egyensúlyérzékétől függ.
Meg kell találni az egészséges egyensúlyt a megőrzésben és a megújításban,
az önmagára figyelésben és a vendégek felé való nyitásban, a gépjárműves
és a „szelíd”-, illetve a tömeg- és az egyéni közlekedésben.
Az egyensúly keresésében nagy szükség van a folyamatos párbeszédre
és a gazdaszemlélet erősítésére.”

Az epiteszforum.hu ismertetése a budafoki közösségi tervezésről

epiteszforum

“Egyéves közösségi tervezési munka eredményeit foglalja össze a Promontorium Polgári Casino most megjelent kiadványa: „Budafok belvárosának jövője civil szakértői szemmel”. Nem kevesebbet vállalt és teljesített az Egyesület, mint városuk központjára vonatkozóan letettek az asztalra egy alulról jövő kezdeményezéssel megfogalmazott civil koncepciót.”

Az epiteszforum.hu, Magyarország első építészeti napilapja ismertetője teljes egészében.

Változások a honlapunkon

Tisztelt Látogatóink!

Igyekeztünk naprakészen és sokoldalúan bemutatni, illusztrálni a 2013. szeptemberétől 2014 szeptemberéig tartó “Közösségi Tervezés Budafokon” sok eredményt hozó tevékenység minden mozzanatát. Most – a projekt lezárásának utolsó fázisaként – egy digitális online (és egy másik, saját gépre letölthető offline) összefoglalóban gyűjtöttük össze, archiváltuk a szöveges, képi és hangzó anyagokat, az egy éves munka minden dokumentumát.Osszefoglalo_fejlecCélunk, hogy egy jól strukturált kereshető archívum, lényegében egy tudástár révén is segítsük mindazokat, akik bármilyen indíttatásból (civil aktivitás, önkormányzati munka, szakmai tevékenység, tanulmányok, kutatás) érdeklődnek Budafok és/vagy a közösségi tervezés, a városfejlesztés iránt.

A kiadvány megnyitható itt, vagy a nyitólap jobb oldali oszlopán megtalálható
Közösségi tervezés – ÖSSZEFOGLALÓ dobozban a projekt logójára klikkelve.

Újdonságként pedig „SKATULYA” névvel egy új menüt hoztunk létre annak érdekében, hogy minél szélesebb kör számára legyen megismerhető mit is kell a budafokiaknak érteni ezalatt, milyen szerepet játszott  a “skatulya” Promontorium és ezzel Budafok létrejöttében.

Könyvbemutató

Budafok jovoje_borito_01A Promontorium Polgári Casino november 4-én, a Budafoki Könyvtárban mutatta be, a Közösségi tervezéssel Budafok-Tétény belvárosának megújulásáért című, a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projektje záró, összefoglaló tanulmányát. A mintegy száz oldalas könyv a Pytheas Kiadó technikai gondozásában jelent meg, összesen kétszáz példányban.

A bemutatón Mészáros Péter elnök beszélt a projektről, annak hátteréről, előzményeiről, majd a tíz alkalom, fórum, kerekasztal tapasztalatairól, és a kapcsolódó anyagokról, tanulmányokról. Fontos elem volt, hogy sikerült a belvárosban érintett civil szervezeteket, intézményeket, vállalkozásokat, az itt lakókat, és az önkormányzat képviselőit bevonni egy közös gondolkodásba, párbeszédbe, komplex módon megközelítve a belváros problémáit, és a megoldás módozatait. Jelentős anyag mennyiség halmozódott fel ennek kapcsán, ezek elérhetőek a Casino honlapján, ill. készült egy DVD-re telepített, strukturált anyag gyűjtemény is, mely végigvezeti az olvasót, az érdeklődőt a projekt főbb elemein. Ezt mutatta be Diebel Dietrich, és beszélt a projekt néhány fontosabb eredményéről. Döbrönte Katalin, a projekt vezetője beszélt a konklúziókról, javaslatokról, melyek egyben hozzájárulások, javaslat csomagok is lehetnek az aktuális kerületi, Városfejlesztési Stratégia felülvizsgálata folyamatához. Szólt a projekt jelentőségéről a megjelent Péterfi Ferenc, a Közösségfejlesztők Egyesülete részéről, aki szakértőként részt is vett a projektben, Szolga Zsófia a Kultúraktív Egyesülettől, aki a SzÉpítészek, a belvárosi iskolákat felölelő program szervezője volt. Négy iskola felsőtagozatos tanulói vettek részt szakköri munkában, makettek, térképek készítésében, melyek az elmúlt hónapokban a mozi üvegfalú melléképületében voltak láthatóak, kiemelve az épített környezet iránti fogékonyság, igényesség fontosságát is a gyerekeknél. Beszélt a projektről Csizmár Gyula építész, tervtanácsi tag is, aki szintén közreműködött, a projektben, továbbá Gerő Balázs korábbi főépítész. Jelen volt néhány érintett, ill. résztvevő civil szervezet, iskola képviselője és Sebes Gábor képviselő az önkormányzat részéről. A program végén Diebel Dietrich javasolta egy téma tovább vitelét, a német betelepülők Schachtel modelljét, akár szobor formájában elhelyezni a belváros egyik közterén, vagy ezt tovább folytatva, egy működő Schachtel modellt a Dunára telepíteni.

Konklúzióként annyi elhangzott, hogy tervezzük folytatni a kerekasztalok sorozatát, aktuális kerületi városfejlesztési, rehabilitációs kérdésekben. A kiadványt célzottan kapják a projekt résztvevői, a belvárosban érintett civil szervezetek, egyházak, vállalkozások, és természetesen az önkormányzat képviselői.

Mészáros Péter

Meghívó a Casino közösségi tervezési projekt
zárókiadványának átadására

Budafok jovoje_final_honlap-boritoKedves Barátunk,

Az elmúlt egy év során sikerrel folytattuk le a Közösségi tervezés Budafokon című, a Norvég Civil Támogatási Alap keretében támogatott projektünket. A kapcsolódó esemény sorozat tíz kerekasztalán, fórumán sikerült a budafoki belváros ügyében érintett civil szervezetek, intézmények, vállalkozások, egyházak, az önkormányzat képviselőit és az itt lakókat is megszólítani, bevonni a párbeszédbe, összegyűjteni javaslataikat, véleményüket. A bevont szakértők munkájával is kiegészülve számos anyag, összefoglaló, prezentáció, tanulmány készült ebben az időszakban, ezek összegzéseként készítettünk egy záró anyagot, amely mintegy száz oldalban foglalja össze a konklúziókat, javaslatokat, és a társadalmi részvétel, a közösségi tervezés további lehetőségeit, formáit a városfejlesztés és rehabilitáció területén.

A Promontorium Polgári Casino gondozásában elkészült kiadvány, mely nyomdai munkáit a Pytheas Kiadó végezte, kis példányszámban jelenik meg. A kiadványt szeretnénk átadni a projektben közreműködőknek, így a helyi civil szervezetek képviselőinek. Erre az alkalomra november 4-én kedden du 5 órakor kerítünk sort a Budafoki Könyvtárban – Kossuth Lajos u 30. -. Itt a projekt résztvevői, szakértői fognak beszélni a tapasztalatokról és a javaslatokról, majd átadjuk a kiadványokat a megjelenteknek.

Szeretettel látjuk az érdeklődőket eseményeinken! Figyelje az egyéb programokról, kiállításokról szóló ajánlásainkat honlapunkon: www.promontoriumcasino.hu.

Döbrönte Katalin                                                        Mészáros Péter
a projekt vezetője                                                              elnök