Sport kategória bejegyzései

A XXII. kert sportéletéhez kapcsolódó

Borhegyi séta, 2017. október 3.

A Casino városi sétái sorában ezúttal ismét a Borhegyre látogattunk. A közös nevező, a három itt sikeresen működő vállalkozás, elsősorban vagyonkezelési, fejlesztési szempontból áttekintve helyzetüket, tapasztalataikat. Bővebben…

Urbitális séta a Duna parton

P1030188A hagyományos Urbitális Majálishoz kapcsolódva idén is megtartottuk sétánkat a Duna parton, ezúttal észak, a Hunyadi sziget felé haladva. Gergely Attila botanikus kalauzolta a megjelenteket, a Lovasklub bázisától indulva. A magas vízállás mellett az ártéri erdő felső zónájába tudtunk lemenni a hídfő előtt, itt jól érzékelhető a felső, több évtizedes ősfákból álló ligeterdő, mely elvileg erdészeti kezelésben van, jelentős aljnövényzettel, cserje zónával, és alakuló szőlő liánokkal, hatalmas madárvilággal. Az alsó zónában, most vízben állva van a fiatalabb, az utóbbi 25 évben keletkezett ártéri erdő, a korabeli hídépítés és partrendezés után kialakulva.

A híd és a yacht klub után a Hárosi öbölben folytattuk, itt a fekete és fehér nyárak mellett sokféle fa és cserje faj jelenik meg, a füzesek pedig a tartósabban víz alatti területeken tartanak ki. A horgásztelep mentén erőteljesebb az emberi beavatkozás, parti feltöltések, kotrások, előkerti terjeszkedés. A telep végétől, a falemez művek menti zónában a partoldali cserjésben haladtunk, ameddig lehetett, a Hunyadi sziget magasságáig, de tovább nem lehetett eljutni, az elmúlt évben bedőlt fák miatt nem voltak ösvények, csapások sem. Így a horgásztelepen át visszasétáltunk a Lovasklubhoz. Érdekes, hogy számos helyi érdeklődő, megjelent számára, még mindig újdonságot jelentenek ezek az értékek, helyi séta vagy túra lehetőségek.

Urbitális Majális, május 17. szombat
A díjugrató versenyt el kellett halasztani

A Családi civil majális programjában szereplő díjugrató verseny egy héttel később lesz megtartva.  DSC02060-int

A rendezők nehéz szívvel hozták meg a döntést, de a rengeteg eső úgy feláztatta a lovaspályát, hogy az jelen állapotában nem alkalmas a biztonságos versenyzésre.

Az új időpont: május 24-e, szombat!

Urbitális Majális a hárosi Duna-parton

Az Urbitális Majális hagyományos eleme a Duna-part egy szakasza bejárása, valamint a Hárosi Öbölben és környékén rendezett programok együttese.
(lovaglás, kézművesség, kenuzás, íjászat) Részletes összefoglaló itt.

Idén a nagytétényi Duna-parti mini projekt kapcsán már három bejárást tartottunk, + egy madártani sétát, így most kevesebben jöttek, de új érdeklődő mindig akad. Az M0 hídfő menti ártéri erdőben sétáltunk le az emelkedő vízszint mellett, betértünk a Hárosi Yacht klubba, majd a Hárosi-öböl part menti ösvényén haladtunk, itt napokon belül víz borít mindent. A horgásztelepen rendületlenül épülnek az új, egyre hivalkodóbb, és egyre kevéssé idevaló házak. A Falemez műveknél úgy találtuk, hogy nem tudunk a cserjésben áttörni, így körbe kerültük a telepet, és a laktanya bejáratnál mentünk be a Hunyadi szigetre. Itt a tanösvényen lesétáltunk a sziget csúcsra. A magas víz hangulata is csodálatos itt az öbölben, nemsokára méteres víz borítja a sziget nagy részét.

Megjelent a CIVIL ALBUM 2012!

300 év - 300 gondolat Civil Album 2012

A Budafok 300-as évforduló interjúk formájában alkalmat adott egy kis összegzésre néhány meghatározó civil személyiségünkkel. Az interjúkat a 300 év 300 gondolat mottó jegyében született – helyi civilektől, tanároktól, művészektől érkezett  – írások egészítik ki.
(Az album a képre klikkelve letölthető!)

Fogadják szeretettel, érdeklődéssel ezt a kis gyűjteményt, látogassák programjainkat, keressék civil szervezeteinket, és lehetőség szerint segítsék munkájukat!
Kiadványunk megjelentetését önkormányzatunk támogatta.

Budafok, 2013. március
Mészáros Péter
elnök

Promontorium Polgári Casino
Kerületi Civil Konzultációs Tanács

Promontorium Polgári Casino kerekasztala, a sportról őszintén, 2010. április 20. György Villa

A kerekasztal beszélgetést ezúttal a Sportról őszintén címmel tartottuk meg, meghívtuk dr.Freyer Tamást, a Budapesti Sportszövetségek Szövetségének elnökét, a helyi sportegyesületek képviselőit, és itt volt Karsay Ferenc alpolgármester is. Bevezetőjében Mészáros Péter utalt arra, hogy a sport kultúránk fontos része, ugyanakkor a felmérések és a közegészségi adatok azt mutatják, hogy egyre kevesebbet sportolunk, mozgunk, költünk az egészség és sport kultúrára.

Freyer Tamás kiemelte a tömegsport, a szabadidő sport, és az iskolai, egyetemi sport jelentőségét. EU projektjük keretében június 6.-án lesz Európa Sport Napja, jelentős tömegeket megmozgatva. Ő maga a Rendőrtiszti Főiskola Küzdősportok tanszékét vezeti, civilként pedig számos funkciót tölt be, így 43 sportszövetség alkotja a Budapesti Sportszövetségek Szövetségét, amely koordinatív, forrás teremtő tevékenységet folytat. Kiemelte az egyetemi főiskolai sportszövetségek szerepét, az universiade, és világbajnoki versenyeket, melyeknek a közelmúltban elhunyt Frenkl Róbert volt fő irányítója. A jelzett sportszövetség keretében un. monstre programokat éppúgy szerveznek, mint folyamatos eseményeket, melyek 100-150 ezer embert mozgatnak meg. A közeljövőben lesz a Szigeti Sportvarázs 50-60 ezer résztvevővel, fővárosi más külső céges támogatókkal.

2013-tól a sport is uniós feladat lesz, az ehhez biztosítandó forrásokkal. Folyó EU projektjük keretében konzorcium tagként a legjobb gyakorlatok tapasztalatait gyűjtik és dolgozzák fel, javaslatokkal. A szabadidő sport az élsport mellett nálunk jó ideje mostohagyerek, a magántőke e területen még kevéssé jelent meg. A svéd modell szerint pl. 14 éves korig térítés mentes a sportlétesítmények, így uszodák használata, majd az egyetemi korosztályig félárú. Az iskolai testnevelést illetően eltérő koncepciók vannak, így a heti 2-3 alkalmat jelentő testnevelés, a délutáni foglalkozások, vagy a mindennapos testnevelés, testmozgás. Fontos lenne az egyetemek szerepe a sport, az egészséges élet tekintetében, mivel az ott végzők lesznek a későbbi vezetők, döntéshozók.

Karsay Ferenc a sport támogatottságát hasonlította össze, a magyar központi költségvetésben 15 Mrd-os sport támogatás van a 13.5 e.Mrd-ból, Újbudán 250 millió a 27 Mrd-ból, míg Budafok-Tétényben 246 millió a 10 Mrd-os költségvetésben. Utóbbi nem élsport támogatás, hanem utánpótlás, szabadidősport, a színterek támogatása, pályák, intézmények, a jellemző. A tanuszoda támogatástól, a Futafok, vagy a Mikulás kupa támogatásáig. Önkormányzati sport bizottsági pályázati támogatás: 3 m.Ft, ingyenes helyiség, pálya támogatás 25,4 m.Ft, sport létesítmények fenntartása 63 m.Ft.

A Magyarok Szövetsége képviselői a baranta, harcművészet űzése nehézségeit vetették fel, igen költséges teremhez jutni, 8-9000 Ft/óra alapon, a kedvezményes hozzáférést kérték. Ugyancsak nehéz a helyi tanuszodába is bejutni, a nap nagy részében foglalt az edzések és az iskolai foglalkozások miatt. Egyre kevesebb az embereknek a pénze a sportra, jelezték.

A vitában felmerült még a labdarúgó utánpótlás nevelés kérdése, a külföldi tulajdonosok viszonya ellentmondásos ezen a területen. A labdarúgó akadémiák jelentenek kivételt, azonban a német sport akadémiák komoly állami támogatásban részesülnek. Ugyanakkor jelentős az igény a gyerekeknél a mozgásra, tornára, táncra. Szoros az összefüggés a tornaórák száma, minősége és az élsport között is. Szó esett az egészségesebb nemzedék igényéről, a sport, a kultúra, a művészet oktatása egységéről.

A sport egyben piac is, szolgáltatás, ahol válaszolni kell arra, hogy ki finanszírozza, állam, önkormányzat, de társadalmi szintű a nyereség, ami létrejön. A mindennapos testnevelés, ill. testmozgás a kerületben már gyakorlat az iskolákban. Gondot okoz az iskolai sportlétesítményekhez való hozzáférés, az ügyeletek biztosítása.

 Mészáros Péter

Casino est olimpikonjainkkal, 2008. november 12. György Villa

Eredeti programunknak megfelelően a novemberi találkozásunkon Kozmann György és Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenus párosunk, valamint edzőjük Ludasy Róbert volt a vendégünk. Ennek aktualitást adott az olimpia, a szenzációs sikerük, Kolonics György emléke, és a magyar sport helyzetének alakulása.

 Bemutatkozásként magukról beszéltek. Ludasy Róbert 1952 óta volt kerületi lakos, az elmúlt két évig. Visszaemlékezett az egykor itt a budafoki Duna parton működött Budai majd Budapesti Spartacus-ra ahol a kenusok, kajakosok indultak. Csepelre került át később, ahol ’89-ben került a keze alá Kolonics György, aki már ’91-ben belépett a hazai élvonalba. Kitért arra a szomorú tendenciára, hogy sorban szűnnek meg a sportpályák, sporttelepek. Ő is gondban volt pár éve, amikor kislányának helyi sportolási lehetőséget keresett.

A tragédia nem vetette vissza a sportágat és az érdeklődést, és az olimpia után sok gyerek jelentkezett kenuzni, kajakozni. A magyar sport a 90-es évek eleje óta válságban van, a magára hagyás jellemzi, jellemezte. Egyfajta hangulatkeltés volt a nagy egyesületek ellen, nekik nem újdonság a válság, 0,2% GDP a sport részesedése.

Kozmann György – 1978 Szekszárd – 16 éves kora óta kenuzik, elsődlegesen Pakson, 2002 óta Csepelen is, ahol kialakult a Ludasy Róberttel és Kolonics Györggyel való kapcsolata. A Duna mindig meghatározó volt a számára, a nehéz vízi körülményekhez szokott.

Kiss Tamás – 1987 Ajka – Takács Tibor edző mellett nőtt fel Csepelen, 17 évesen került Ludasyhoz, eddig ifjúsági szinten voltak eredményei, a helyzet hozta azt, hogy bekerült a párosba, az ott lévő 16 kenus közül, Kolonics György pótlására.

 Szó esett az összeülésük kritikus időszakáról, az egy hónapról, arról a pár napról, amikor Kolo halála után dönteni kellett, mert pár nap volt a nevezési határidőig. Fel kellett nőni a feladathoz. Tamás ismeretlenül került a nemzetközi mezőnybe és a siker után sokan nem akarták elhinni az eredményt. Az egyik titok az volt, hogy pontosan magáévá tette, amit az edző és Kozmann Gyuri elmondott neki, mit, mikor és hogyan kell tenni. A döntőben pedig pontosan a megbeszélt menetrendet hajtották végre, nem látták, hányadik helyen mennek.

Beszéltünk még arról, hogy az edző diktatúrája valósul e meg – „Robi kemény kezű edző” – avagy kinek az akarata érvényesül.

Szóba került, hogy Kiss Tamás hogyan tudja kezelni ezt a helyzetet, hogyan tovább? Kozmann György mindenképpen visszavesz a jövő évre, ezt a tempót és igénybevételt nem lehet tartósan bírni.

Beszéltünk Kolo-ról a gimnazistáról, aki ide járt a BNA-ba, és kiváló emberi tulajdonságai akkor is megmutatkoztak

 Mészáros Péter