Emlékezet Kertje címkéhez tartozó bejegyzések

Nagy érdeklődés mellett került sor a Casino városfejlesztési kerekasztalára

A “Társadalmi részvétel, civil szerep- és felelősségvállalás a városrehabilitációban” című rendezvényen, amelyre 2013. július 10-én szerdán délután a Budafoki Evangélikus Egyház közösségi termében került sor, még az ajtóban is álltak.

A rendezvénynek otthont adó Hokker Zsolt evangélikus lelkész köszöntője után Mészáros Péter a Casino elnöke és Döbrönte Katalin, a Casino Városfejlesztési munkacsoportjának vezetője ismertették és vezették fel a programot. Kiindulásként azt a Casino által is képviselt nézőpontot ajánlották, ami a hagyományos tervezői szemlélet mellett a városmegújítás gyakorlatát a várost lakó és használó közösség oldaláról is megközelíti, értelmezi. Ezt követően a felkért hozzászólások hangzottak el.
(Karsay Ferenc alpolgármester már korábban sajnálattal tudatta, hogy más irányú elfoglaltsága miatt ez a kötött időpont számára nem alkalmas, és Rumi Imre kerületi főépítészt is nélkülöznie kellett a résztvevőknek.)

A hozzászólók és témáik:

Deák Krisztina, csoportvezető, Fővárosi Önkormányzat:
Társadalmi részvétel a főváros városrehabilitációs kiírásaiban;
Perényi László, elnök, Civilek a Palotanegyedért Egyesület:
Civil városfejlesztők a 8. kerületben, társadalmi részvétel, társadalmi felelősségvállalás;
Fodor Tamás, igazgató, Vasas Művészeti Együttes Alapítvány:
A városmegújítás közösségfejlesztő eszközei;
Döbrönte Katalin, a Promontorium Polgári Casino elnökségi tagja, Városfejlesztési munkacsoportjának vezetője: A Casino által kiemelt fontosságúnak tartott szempontok a fővárosi városrehabilitációs pályázat összeállításában.

A hozzászólások után kötetlen beszélgetés alakult ki, aminek csak az vetett végett, hogy a kerekasztal résztvevői bejárták a budafoki belvárosnak azokat a helyszíneit, amelyek a budafoki városközpont rehabilitációja szempontjából, valamint a Fővárosi Önkormányzat által TÉR_KÖZ címmel “Közösen újítsuk meg Budapest kihasználatlan közösségi tereit” felhívással kiírt pályázata szempontjából kiemelt figyelmet érdemelnek.

Részletes összefoglaló a rendezvényről Bővebben…