Schachtel címkéhez tartozó bejegyzések

Schachtel délután a Szent Imre Házban

2017_01_28_schachtel_web-6Öt évvel a németek betelepülésének, egyben Budafok, Promontor alapításának háromszázéves évfordulója után 2017. január 28-án Diebel Dietrich barátunk ismét bemutatta a Schachtel, az utazó hajó modelljének tökéletesített változatát a Budatétényi Polgári Kör és a Promontorium Polgári Casino közös rendezvényén a kistétényi Szent Imre Házban. Beszélt a betelepülés hátteréről, a fogadás, a toborzás és az utazás részleteiről. Korabeli képekkel, metszetekkel illusztrálta a Schachtelt, annak változatait, az utazás körülményeit. Kitért a megörökítés, az emlékezés módozataira, elsősorban Ulmban, ill. alkalmanként Magyarországon is. Majd kamerával bemutatta a hajót, annak berendezését, az életet a hajón.

2017-ben is folytatjuk programjainkat

A közeli hetekben megrendezendő programjaink felsorolása a következőkben olvasható.
(A program egyeztetések kényszere némi kis sűrűsödést hozott.) 

Bővebben…

Könyvbemutató

Budafok jovoje_borito_01A Promontorium Polgári Casino november 4-én, a Budafoki Könyvtárban mutatta be, a Közösségi tervezéssel Budafok-Tétény belvárosának megújulásáért című, a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projektje záró, összefoglaló tanulmányát. A mintegy száz oldalas könyv a Pytheas Kiadó technikai gondozásában jelent meg, összesen kétszáz példányban.

A bemutatón Mészáros Péter elnök beszélt a projektről, annak hátteréről, előzményeiről, majd a tíz alkalom, fórum, kerekasztal tapasztalatairól, és a kapcsolódó anyagokról, tanulmányokról. Fontos elem volt, hogy sikerült a belvárosban érintett civil szervezeteket, intézményeket, vállalkozásokat, az itt lakókat, és az önkormányzat képviselőit bevonni egy közös gondolkodásba, párbeszédbe, komplex módon megközelítve a belváros problémáit, és a megoldás módozatait. Jelentős anyag mennyiség halmozódott fel ennek kapcsán, ezek elérhetőek a Casino honlapján, ill. készült egy DVD-re telepített, strukturált anyag gyűjtemény is, mely végigvezeti az olvasót, az érdeklődőt a projekt főbb elemein. Ezt mutatta be Diebel Dietrich, és beszélt a projekt néhány fontosabb eredményéről. Döbrönte Katalin, a projekt vezetője beszélt a konklúziókról, javaslatokról, melyek egyben hozzájárulások, javaslat csomagok is lehetnek az aktuális kerületi, Városfejlesztési Stratégia felülvizsgálata folyamatához. Szólt a projekt jelentőségéről a megjelent Péterfi Ferenc, a Közösségfejlesztők Egyesülete részéről, aki szakértőként részt is vett a projektben, Szolga Zsófia a Kultúraktív Egyesülettől, aki a SzÉpítészek, a belvárosi iskolákat felölelő program szervezője volt. Négy iskola felsőtagozatos tanulói vettek részt szakköri munkában, makettek, térképek készítésében, melyek az elmúlt hónapokban a mozi üvegfalú melléképületében voltak láthatóak, kiemelve az épített környezet iránti fogékonyság, igényesség fontosságát is a gyerekeknél. Beszélt a projektről Csizmár Gyula építész, tervtanácsi tag is, aki szintén közreműködött, a projektben, továbbá Gerő Balázs korábbi főépítész. Jelen volt néhány érintett, ill. résztvevő civil szervezet, iskola képviselője és Sebes Gábor képviselő az önkormányzat részéről. A program végén Diebel Dietrich javasolta egy téma tovább vitelét, a német betelepülők Schachtel modelljét, akár szobor formájában elhelyezni a belváros egyik közterén, vagy ezt tovább folytatva, egy működő Schachtel modellt a Dunára telepíteni.

Konklúzióként annyi elhangzott, hogy tervezzük folytatni a kerekasztalok sorozatát, aktuális kerületi városfejlesztési, rehabilitációs kérdésekben. A kiadványt célzottan kapják a projekt résztvevői, a belvárosban érintett civil szervezetek, egyházak, vállalkozások, és természetesen az önkormányzat képviselői.

Mészáros Péter